Kolompos együttes

1988-tól 2016. novemberéig voltam a Kolompos együttes gyermekműsorainak, táncházainak, családi táborainak és cd-felvételeinek közreműködője.

A Jászság Népi Együttes 1988-as karácsonyi műsorán húzták a talpalávalót, ifj. Tímár Sándor pedig engem kísért furulyán. Itt találkoztam először a zenekarral. Emlékezetes fellépés volt, mert egy földre letett gyertyától lángra lobbant a szoknyám...

Következő év őszén már külföldi turnéra indultam a Kolompossal. Ekkoriban még nemigen tudtam eldönteni, hogy táncos vagy énekes vagyok-e, leszek-e, esetleg ének-testnevelés vagy rajztanár esetleg néprajzkutató... Sok-sok minden érdekelt, mindig mindent kutattam, egyfolytában tanultam és tanítottam, egyszerre több zenekarral énekeltem, több helyen táncoltam, népviseleteket gyűjtöttem, több szakterületen versenyeztem és sorolhatnám...Nagy Zoltántól gyakran hallom, hogy mindez kicsit „ad hoc" módon zajlott az életemben. Mindenesetre így váltam kíváncsi, élénk és jókedéjű emberré.

Természetesen a Kolompos együttes lett az egyik tanítómesterem. Így köszönet is illeti őket, hiszen rengeteg bátorítást és lehetőséget kaptam tőlük a 28 év alatt. Azóta is kifogyhatatlan ötleteikkel, lelkesedésükkel és a magyar népi kultúra iránti elkötelezettségükkel népszerűsítik hagyományainkat szerte az országban és határainkon túl.

Szerencsére olyan művészeti területen tevékenykednek, ahol sosem éreztem hátrányát az anyaságnak. Sőt! Minél több gyermeknek adtam életet, annál mélyebb tudás és egyre érzékenyebb lelki szférák egyesültek bennem a közös zenélések során. Szűz Mária altatóját negyedik gyermekem születése után három hónappal énekeltem el színpadon a „Kolompos-pásztorok" között - végre úgy, ahogy mindig szerettem volna.

Nevükhöz fűződik a Tipegő-Topogó baba-mama foglalkozások ötlete is, ami a 2004. évi szerencsi 1. Kolompos családi táborban indult útjára.

Gödöllőn a Művészetek Házában 2005-től 2006 novemberéig családi táncházaikban ének és tánctanárként vettem részt.

Énekes közreműködés a Kolompos zenei kiadványokon:

• Új élő népzene sorozat 01.., I./14.: Kolompos együttes: „Templom kerítésben..." (Bukovina) (CD-1997.)
• Kolompos együttes: „Egyszer egy királyfi" (CD-2001.)
• Kolompos együttes: „Furulyás Palkó" (CD-2002.)
• Kolompos együttes: „Én elmentem a vásárba..." (CD-2004.)
• Kolompos Színház: „Én elmentem a vásárba..." (lemezbemutató koncert DVD-n, Fonó Budai Zeneház, 2004. dec. 4.)
• Kolompos együttes: „Kolompos és barátaik..." (CD-2005.)
• Kolompos együttes: „Vitéz Levente" (CD-2006.)
• Kolompos együttes: „Százszorszépek" (CD-2007.)
• Kolompos együttes: „Kiskarácsony - Nagykarácsony" (CD-2009.)

• Kolompos együttes: „A pünkösdi királykisasszony" (CD-2013.)